Utószó

 

A KÉPZELET MORALITÁSA"

 

,, VisszaHáramoltatni" valamit az elveszített teljességből

(Szerkesztői utóhang Kepes Károly Tükör és Hold című

versesei kötetéhez)

 

, Sokszor eszembe jutott már, hogy létezik egy íratlan keresztény esztétika, amit

leginkább evangéliumi esztétikának lehetne nevezni" — olvashatjuk Pilinszky

János Szög és Olaj című prózakötetében. Kepes Károly lírai alapállása fel- ésmegerősíti ezt a múlt századi szépségtant. Miként is írja a költő TiszteletPilinszkyvnek című háromsorosában? Idézem:

talpában tövis

és — kegyelmes Isten —

mégis járkálni próbál

Ez a sebzettség, ez a fájdalommal átöröklött, húsba vágó lelki kényszer a

harmadik évezred előterében téblábolva, a valóság élén táncolva, még inkább

igaz: valóságosabb, mint valaha. Érvényes ugyanakkor egy másik esztétikai

vonal is, ismerik fel a költők, ami több mint 2000 éve végigvonul szinte , fokrólfokra"

követhetően az egész európai irodalmon, amit ma klasszikusnak

nevezünk. És ami, időről-időre megszüli a maga kánonjait, az Istentől ihletett

írások gyűjteményét. Ebben a 20. század utolsó évtizedeit minősítő kánonban

ellenben, mintha Kepes Károly költészete eddig nem találta volna meg a helyét.

De miért nem? Minden valószínűséggel azért sem, mert az evangéliumi

erkölcsteológia, ami gondolkozásának alapját képezi, még úgy ahogy, a korabeli

katolikus és protestáns morális összefüggésekben, különbözősége ellenére a

Bibliából az újraértelmezés függvényében, mint etikai kézikönyvben erkölcs- ill.

morálfilozófiai szándékkal kiolvasható, körülírható. Ám az esztétika, kellő

, egyértelműséggel" szinte körülírhatatlan, mert az, lényegében Jézus, az istenember

személyéhez kötődik. S azokhoz a változásokhoz is, amelyeket például,

hihetetlen módon, de ,nemes egyszerűséggel" kihagyták az európai

preambulumból a görög-latin és judeo-keresztény örökségre alapozó európai

kultúra egyetemes gondolatát. Kepes Károly, ezt a hiátust jó előre megérezte,

felfedte, már a múlt század második felében jelezte költészetével.

Ima töredékek a XX. századból című kötetének címadó kétsorosában így

fohászkodik:

emberiség árvája

ne légy Uramisten

A modernségben megalapozott a teopoétikák, evangéliumi szépségideák

napjainkban is hatnak. A , képzelet moralitása" ihlető erővel van jelen az

életünkben, szinte örökidőktől fogva a tudatalattink mélyéről forrásozik, él és

éltet, ami évszázadok örökségeként azt is jelzi, hogy a szeretetet a mindenség

szívébe, középpontjába állító lírai én, mindenek fölöttinek érzi, még a

szépséggel szemben is, azt a mindenséget átlényegítő szeretetet elvet, amit a

Mindenható testesít meg képzeletünkben. S amit minden korok emberének

realizálnia kellene. Vagyis, miként Pilinszky tette kései verseiben, úgy Kepes

Károly is Stephane Mallarmé Sóhaj című verse modelljével ellentétben, F.M.

Dosztojevszkij Karamazov testvéri modelljét választotta életre szólóan, s azt

követi érzékelhetően költészetében. De mit is feltételez ez a modell? Azt, hogy a

költőnek, az igaz embernek, nem lehet más választása, minthogy a lelkiismeretét

kövesse, hogy idővel krisztusivá lehessen, de minden áron, hogy érvényt

szerezzen a megismételhetetlennek, így versei által az ,,életre tévedt

egyszeriségének", váteszi küldetését teljesítve. Hiszen Kepes Károly ihletett

poéta, aki a költészetét nem az egzisztenciája, az érvényesülése, hanem sokkal

inkább az üdvözülése tárgyának tekintette, tekinti. Olyan verseket kell írnia

tehát, amelyek életre hívójuktól, alkotójuktól , függetlenül" halandósága

elmélyült tudatával, az örökkéva(Dlóságra felkészülve továbbírják majd önnönmagukat

a múló időben, átvérezve a történelem vásznát. Kepes Károly Röpke

parainesis című egysorosával, ars poeticának tekinthető üzenetével drámaian

szól a nyomában érkezőkhöz, minden nehézség ellenére az újjászületés

reménységével, hitével: a , forrást kár betaposni fiú úgyis kitör arrébb". És

különben is Sic transit / Így múlik el...írja előre látón korai ötsorosában:

sic transit gloria mundi

ahogy a lángok kezdenek kihunyni

ahogy arcod egyre idegenebb lesz

míg el nem vegyíti csendes

porló porával végképp az idő

Mert úgy lehet az, hogy mégis , csak" az elmúlás szorításában születhet meg és

válik hitelessé az a humánus világétosz, amiről ma és mindörökké álmodunk.

Hiszen úgy igaz, könyörtelenül úgy van az, ahogy Kepes drámai költői sorsában,

melankolikus, érzékeny szomorúságával megéli és meg is vallja a világ

folyásával szembeni békétlenségét:  Boromat a Jordán/ vizével vegyítem,/ nem tudok feledni,/nem tudok még így sem.

A XXI. századának egyik , záloga" így valóságosan is az, hogy képesek leszünke,

képesek lesznek-e a lemenőink, a felnövekvő nemzedékek nyíltan, kellő

szümpátiával egymás felé fordulni, s együtt szenvedve, együtt vezekelve és

imádkozva megérezni, megérteni egymás szenvedés-történetét. Ezt a

megtisztulást szolgálhatja Kepes Károly: Tükör és Hold című önként virrasztó,

vigyázó, előrelátó, virronc és ébreteg kötete. Ezért is ajánlhatom költészetét

kortársaként, szerkesztői bizonyossággal, minden olvasónak és versmondónak

reménylőn, szeretettel. (németh péter mykola)

Kelt: Vámosmikolában, 2019. Januárjában